Chapter no.1 - Modern Művészetek Múzeuma

...avagy igazi, vagy művészet?             


           A legfontosabb kérdések: 'ki a művész', 'mi a művészet', 'mi a művész feladata'? Alapjában véve sajnálatos, hogy ma az utcán sok olyan ember rohangál, akik a lehető legmesszebb állnak ettől a csodálatos dologtól - azt hiszik, hogy csupán felvenni furcsa és kirívó ruhákat, ami nem megszokott, egyedien beszélni és idióta dolgokat csinálni, extrém hajat viselni és a magányba fordulni elég a művészléthez, így sok önjelölt festőt,tervezőt,de leginkább zenészt látni, akik abban merítik ki zenéjüket, hogy furcsa szöveget írnak -kissé gyengécske- dalukhoz, amik pedig eléggé elfuseráltak lesznek, mert túl nagy szavakkal dobálóznak, vagy éppen, hogy annyira nincs semmi értelme, sem mondanivalója a műnek, hogy azonnal meg lehet állapítani: "Te csupán egy pojáca vagy.Egy ripacs, aki még el is hiszi magáról, hogy művész." Őket nevezem én mű-vésznek, akik a művészetre vészt hoznak. Nem szabad keverni a művészlelket (aki szereti, esetleg tanulja is egyes ágát az art-nak, mimóza és könnyen megbántható, mártírkodó lélek) az igazi művésszel!

             Valóban igaz, hogy a fájdalom a legerősebb pillanatnyi erőt adhatja, akárcsak a düh, mely a világ legnagyobb műveinek megalkotására ösztönözte a készítőiket. Ilyen Michelangelo Piétája, vagy Mozart Requiemje..ezeket nagy erőfeszítésekkel, vért izzadva, napokig-hetekig-hónapokig csinálták, s a mai napig fenn is maradtak. Tegnapelőtt azonban sétáltam egy bevásárlóközpontban, s teljesen kiakadtam. Ott volt egy vasszék, (amilyen a kórházakban szokott lenni) rajta pár deszka, ami lófejet próbált ábrázolni, s ennek a címe: "Trójai faló"...Itt egy pillanatra összetörtem. Hová degradálódott a művészet? Hová lett az érték? Ilyet bárki tud alkotni, tehetség sem kell hozzá, csak képzelőerő (hát bárki lehet ma már művész? Akik pedig igenis szenvednek érte, azok nem érnek semmit, mert elveszik a dicsőséget az ilyenek?)! Márpedig az igazi művészet elemei a kreativitás, a kitartás, a szorgalom, az egyediség, a képzelőerő, a szenvedély és a tehetség! Nem is értem, hogy merik magukat az ilyen iparosok a nagyok közé emelni?!?!?! Mit szólnak egyáltalán a Pierián élő múzsák ehhez az egészhez? Horatius is azt mondta, hogy ami fontos: tanítás és gyönyörködtetés egyszerre.

            A művész dolga egyértelműen szerintem egy maradandót alkotni. Nem muszáj annak újnak lennie és forradalminak. Jobban belegondolva azonban, van a művészeknek egy olyan alfajuk, akiket szintén ezzel a szóval illetünk meg.Ilyenek a muzsikusok is.A zongoraművészek.A hegedűművészek.Az ő dolguk pedig nem az új alkotása, hanem ők olyanok, mint a próféták - az alkotó szócsövei, akik megpróbálják időben és térben elcsúsztatva megidézni a művészt. Térjünk is át pár konkrétumra, a modern művészet követői közül!

           Nagyra becsülöm Andy Warholt, hogy valami újat tudott mutatni a világnak, mégsem szeretem azt, amit alkotott.  

        Olyan elborult gondolatai voltak, hogy megitatott a munkásaival többféle sört, azok levizeltek egy üres vásznat, s ezt ő kiállította. Tényleg, a pop-artban baromi jó volt, el kell ismerni. Művész az, aki egyedisége és bátorsága miatt készít valamit, ami addig nem volt, vagy forradalmár?
 EZ a link egy furcsa, hiperrealista szoborkiállítás képeit mutatja, Ron Muecktől.

Mozart is egy félőrült volt..Beethoven sem tiszta elméjéről híresült el, de ők letettek valamit az asztalra!

           Talán a világ változásával és előrehaladtával a művészet is változik? Hogyha így van - sajnos negatív irányba. Vegyük például kedvenc modern zenészemet, Lady Gagát. Mivel a mai zeneipar a médiára támaszkodik, neki is szükségszerűen elő lett írva, hogy úgy tud csak befutni, hogyha feltűnően öltözködik, ami viszont elvonja a figyelmet csodálatos énekhangjáról és tehetségéről, így az emberek benne semmi mást, mint a kirívóan öltözködő divatmajmot látják (már aki nem ismeri tüzetesebben). Pedig ez nem így van! Ő alkot, nap mint nap, s nem csak előadja mások szerzeményét. Egyedit - de sajnos nem maradandót - ráadásul. Van sajátos stílusa (hiszen a művésznek kell egy 'ars poetica', egy személyiség - megjegyzem, a művész már ilyennek születik, s nem ilyenné akar válni) és egyénisége.   [Sajnos Stefani Joanne Angelina Germanottáról nem tudunk semmit. Egészen biztos, hogy LG is ki van találva, ez a személyiség, de úgy tekintek rá, mint egy figurára - Jack Sparrow-t is szeretjük, mégsem létezik, csak Johhny Depp. Szeretem ezt a tehetséges karaktert.]  

         A napokban láttam egy riportot egy zenecsatornán, Kelissel, aki tökéletesen ráérzett a helyzetre: manapság a zene nem a gyönyörködtetésről szól, hanem a szórakoztatásról. Nem a tehetségről, hanem az egyediségről. 

            Viszont vannak pozitív példái is a modern művészetnek.Virginia Woolf. Ady Endre. Bartók Béla. Igen, már meghaltak - de az ő korukban ők is modernek voltak.

Manapság sajnos minden, de minden tönkremegy - nem véletlenül szerettem volna mindig is a világháborúk előtti korban élni... 
Végezetül két szerelmes vers, azonos témájúak, melyek remekül szemléltetik a különbséget..azt hiszem, kommentárt nem kell hozzáfűznöm..

Vers1, korunkból:

K.Kabai Lóránt - 
Szerelmi költemény


?
*
? ? ?
*
¿ ! ?





VS






Vers2, 
Petőfi Sándor -
Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

/1847.Szeptember/